A lakásbiztosítás kiterjesztése

A lakásbiztosítás kiterjesztése

Annak ellenére, hogy egy lakásbiztosítási csomag elsőre nagyon csábítónak tűnik, még egyáltalán nem jelenti azt, hogy az végleges megoldást nyújt minden esetlegesen felmerülő problémára.

Sőt, az a helyzet, hogy csak kevesen vannak tisztában azzal a ténnyel, hogy egy mindenféle kiegészítés nélküli lakásbiztosítás mindössze az ingatlanra, mint építészeti struktúrára terjed ki, másra nem.
Vagyis csak az alap, a falak, a födém, a tető és a nyílászárók (és bizonyos esetekben a közműrendszerek) élvezik az alap kártérítési védelmet, viszont semmi más.
Azaz ha ezeken felül másban is kár keletkezik, akkor a biztosító munkatársa a kárigényedre mindössze megvonja a vállát, mivel nem maga a lakás rongálódott.
Gondolhatnád, hogy ez nem akkora baj, minden pótolható, azonban nem csak apróságok mehetnek tönkre, hanem annál sokkal fájóbb dolgok is.
Éppen ezek miatt a helyzetek miatt lehet kiegészítéseket is a lakásbiztosításhoz adni, ezzel gondoskodva arról, hogy immár szó szerint mindened védve legyen.
De ne is csépeljük tovább a szót, nézzük meg, hogy mi mindenre lehet kiterjeszteni egy lakásbiztosítást! 

Az ingóságok biztosítása

Azt gondolhatnád, hogy a tárgyak, az ingóságok nem olyan fontosak, sőt, nem olyan értékesek, mint sok más.

Egyesével ez igaz is, hiszen a kisebb-nagyobb eszközök, tárgyak nem jelentenek akkora megterhelést, már ami a pénztárcádat illeti.
Ha valami eltört, tönkrement, majd veszel másikat – gondolhatnád. 

Na de mi a helyzet akkor, ha hirtelen nagy mennyiségű, a napi élethez szükséges ingóságod szenved javíthatatlan károkat?

Kevéssé ismert tény, hogy az egy háztartáson belül található ingóságok összértéke akár a 2 millió forintot is meghaladhatja, ami azért, valljuk be, nem egy elhanyagolhatóan kicsi összeg!

Ha ennek akár csak a fele tönkremegy, már az is olyan terheket róhat a családi költségvetésre, ami akár még évekig tartó adósságba is taszíthatja az adott háztartást.

Ebbe természetesen beletartoznak a drága, nagy háztartási gépek, televízió, számítógép, telefonok, de ezeken kívül a bútorok, berendezési- és dísztárgyak, valamint a ruhák, cipők és napi használati eszközök is.

Régi mondás, hogy sok kicsi sokra megy, de csak így érezni igazán ennek a kijelentésnek a súlyát.

Mi hát a teendő, ha mindezt szeretnénk anyagilag bebiztosítani, felkészülve arra, hogy ha beüt a ménkő, akkor ne egy kijavított, de félig üres házban kelljen tovább élnünk? 

A kiterjesztés menete

Mindenek előtt szedd lajstromba, hogy mik azok az ingóságok, vagyontárgyak, melyeket szeretnéd, hogy a lakásbiztosításod ugyanúgy védjen, mint a lakást.
Ha ez megvan, akkor a kulcsszó a dokumentáció!
Jobb biztosra menni

Mindent fényképezz le, elsősorban azért, hogy igazolni tudd: valóban rendelkezel ezekkel a javakkal.

Senki nem fogja csak úgy, bemondásos alapon elhinni neked, hogy óriás tévéd van 5.1-es rendszerrel és a legújabb videojátékokkal.

Ha fotóval már tudod igazolni, hogy valóban a tiéd az a sok minden, akkor ideje előkeresni az ezekről szóló számlákat, bizonylatokat, amivel igazolni tudod ezeknek az értékét.

Ha nem tudod ezt tető alá hozni, mert mondjuk már régen nincsenek meg a megfelelő papírok, akkor kicsit nehezebb a móka, de online amúgy is mindennek utána lehet járni.

Többek között ennek abban is szerepe van, hogy meg lehessen állapítani, mennyivel lesz magasabb az új biztosítási díjad, illetve mekkora kártérítés jár, ha az ingóságaid sérülnek.

Ez a tárgyi vagyonvédelem elegendő, ha „csak” lakásban élsz, de vajon mit szóljanak azok, akik kertes házban tengetik mindennapjaikat?

A falakon túli világ

Kertes ingatlan esetében is érvényes: az alap lakásbiztosítás csak a falakig érvényes, azon túl viszont nincs tekintettel másra.

Vagyis nem ér el telekhatártól telekhatárig, kerítéstől kerítésig.

Ami a kertben található, arra mindre ugyanúgy ki szükséges terjeszteni a lakásbiztosítást, ha nem szeretnéd saját zsebből fizetni az esetleges károkat. 

Mert például egy kerti sufniban is tarthatsz csomó mindent: szerszámokat, gépeket, kerékpárt, sőt, akár motoros járművet is!

És ha már itt tartunk, az is egy fontos, mindenképpen megjegyzendő tényező, hogy egy garázs még akkor sem képezi a ház részét, ha egybeépült azzal!

Ennél fogva, ha abban, vagy az ott található vagyontárgyakban, gépjárműben esik a kár, és nincs rá kiterjesztve a lakásbiztosítás, akkor ugyanúgy zárt ajtókon fogunk kopogtatni kártérítés ügyében.

De a kerítést újraépíttetni, a kapu motorját megjavíttatni vagy a kerti szaletlit újjáépíttetni sem két filléres móka, éppen ezért alaposan fontold meg, hogy élsz-e a lehetőséggel!

Az eljárás ugyanaz, csak éppen az itt található, biztosítani kívánt dolgaidat fotózd le, dokumentáld, és jelentsd be a biztosítónál.

Lakásbiztosítás